Indul az első fejezet a POCU 2014-2020 történetében, hiszen tegnap látott napvilágot az első pályázati kiírás, mely nyomán az első POCU pályázatokat 2015. november 20-ától kezdődően lehet benyújtani.
Az első pályázati kiírás az inaktív NEET fiatalok nyilvántartásba vételét célozza. A pályázati kiírás dokumentumai ITT érhetők el.
Kik pályázhatnak?
A munkaügyi minisztérium (MMFPSPV) / a foglalkoztatási közszolgálat (SPO), partneri együttműködésben a projekt szempontjából releváns tevékenységet végző szervezetekkel, beleértve az ifjúsági szervezeteket is.
Kik tartoznak a célcsoportba?
16 és 24 év közötti inaktív, nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő (NEET) fiatalok, akik nincsenek nyilvántartásba véve az illetékes munkaerőfoglalkoztatási ügynökségnél, különös tekintettel az alacsony képzettségű és társadalmi beilleszkedési problémákkal küzdő fiatalokra.
Hogyan kell benyújtani a pályázatot?
Elektronikusan, a MySMIS rendszeren keresztül.
Non-kompetitív mechanizmus?
A pályáztatás a non-kompetitív mechanizmus szerint történik (nevezhetjük meghívásos pályázatnak is), pályázati határidő nincs.
Ennek a mechanizmusnak az a lényege, hogy olyan esetekben, amikor a központi közigazgatási intézmények olyan tevékenységekkel pályáznak, mely tevékenységek a kizárólagos hatáskörükbe tartoznak, ne kelljen más pályázókkal versenybe szálljanak, mert nem lenne semmi értelme.
Amikor a non-kompetitív mechanizmust alkalmazzák, a pályázat benyújtása két szakaszban zajlik.
Első körben egy projekadatlapot kell benyújtani, amelyben a pályázó röviden megadja a pályázó szervezet adatait, tapasztalatát, a partenerek kiválasztására vonatkozó információkat, és bemutatja a projektre vonatkozó alapinformációkat.
A második szakaszban a jóváhagyott projektötletek versenyeznek tovább, most már kidolgozott pályázat formájában.
Mennyi pénzről van szó?
A kiírás költségkerete 49 millió euró, és ebből az összegből vagy egyetlen, az egész országot lefedő, vagy több, egy-egy régiót lefedő projektet finanszíroznak.
Miért fontos ez a kiírás?
Azért, mert az itt benyújtott és támogatott projekt(ek) keretében kerül sor az inaktív NEET fiatalok nyilvántartásba vételére, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a célcsoport kategória átminősüljön regisztrált munkanélkülivé, és mint olyan, kedvezményezett lehessen későbbi POCU projektek keretében, amelyek ennek a speciális célcsoportnak – a munkanélküli NEET fiataloknak – a munkaerőpiaci beilleszkedését fogják elősegíteni.
Illusztráció: innen.
A lépésről lépésre módszer, amivel a listaelső pályázatokat írom
PROJEKTTERVEZÉSI MESTERKURZUS